Vizeletinkontinencia: mi az és miért fordul elő + Típusai és tünetei

Az inkontinencia a vizelet akaratlan és nem kívánt, objektíven bizonyítható mennyiségű vizelet szivárgását jelenti.

A vizeletszivárgás nőket és férfiakat egyaránt érinthet, nőknél azonban sokkal gyakoribb.

Ugyanakkor minden beteg számára komoly szociális és higiéniai problémát jelent.

A vizeletinkontinencia nem tekinthető különálló betegségnek. Inkább olyan tünetről beszélünk, amely az alsó húgyutak funkcionális betegségének jelenlétére utal.

A Nemzetközi Kontinencia Társaság (ICS) jelenleg az inkontinenciát úgy definiálja, mint a vizelet bármilyen akaratlan szivárgásának tünetét.

Az alsó húgyutak anatómiája

Az inkontinencia megfelelő megértéséhez fontos ismerni az alsó húgyutak anatómiáját és működését.

Ennek a rendszernek a legfontosabb részei a húgyhólyag, a húgycső és a záróizmok.

A húgyhólyag fala egy izomrétegből és egy belső bélésből áll. A vastag izomréteg simaizmokból áll, amelyek kollagénrostok kuszaságába ágyazódnak. Összességében detrusornak nevezik. A húgyhólyag izmait nem az ember akarata irányítja.

A húgyhólyag belső bélését egy urotheliumnak nevezett hám alkotja.

A hólyag rugalmas. Ez lehetővé teszi, hogy a vizelet felhalmozódjon a hólyagban anélkül, hogy a hólyagban jelentős nyomás keletkezne.

Amikor a hólyag üres, a fala vastag és a belső bélés bélelt. Amikor a hólyag megtelik, a fala vékonyabb és a belseje sima.

A hólyag térfogata 250-300 ml között mozog, egyes esetekben azonban a hólyag belseje akár 1500 ml-re is képes kitágulni.

Az életkor előrehaladtával a hólyag kapacitása csökken.

A normális napi vizelések száma 7-8. Egy vizeletürítés során az ember körülbelül 250-300 ml vizeletet ürít. Ez a mennyiség általában a reggeli első vizeléskor nagyobb.

Az első vizelési szükséglet érzése akkor jelentkezik, amikor a hólyag körülbelül 200-250 ml-re megtelik.

Magának a húgyhólyagnak nincs záróizma. A húgycső záróizma felelős azért, hogy a vizelet a húgyhólyagban maradjon, és a húgyhólyag aljáról kapcsolódik a húgyhólyaghoz. A záróizom harántcsíkolt izmokból áll, és akaratunkkal irányítjuk.

A húgycső nyálkahártyájának rugalmassága, a húgycsőizmok összehúzódási képessége, a húgyhólyag nyakának helyzete, a környező szövetek alátámasztásának mértéke és a kismedencei területen található idegek működése szintén fontos tényező a vizelet visszatartásában.

Az alsó húgyutak két alapvető funkciót látnak el:

• Tárolás, amely során a hólyagizmok ellazulnak és a záróizmok összehúzódnak. Ez lehetővé teszi a vizelet felhalmozódását a hólyagban.
• Ürítés, amikor a záróizmok ellazulnak, a húgyhólyag izmai pedig összehúzódnak. Ez lehetővé teszi a vizelet kiürítését a hólyagból.

Ezt a két funkciót az idegrendszer irányítja, és a szervezet szükségleteinek megfelelően aktiválódik.

A vizelet nem kívánt távozása (inkontinencia) akkor fordulhat elő, ha az alsó húgyutak egyes alkotóelemeinek szerkezete vagy működése zavart szenved.

Az inkontinencia kialakulásához hozzájáruló tényezők közé tartozik többek között:

• A kismedencei struktúrákat a medence falához rögzítő kötőszövet károsodása.
• A húgycsövet tartó medencefenéki izmok károsodása.
• A húgycső záróizom harántcsíkolt izmainak csökkent működése.
• A detrusor rugalmasságának és idegellátásának megváltozása.
• A húgyhólyag belső bélésének (urothelium) változásai
• A vizelet összetételének megváltozása
• Változások a központi idegrendszerben

A Nemzetközi Kontinencia Társaság által felállított alapvető osztályozás szerint a vizeletinkontinenciának több típusa létezik. Ez az osztályozás az egyes inkontinenciatípusoknál jelentkező tüneteken alapul.

Megkülönböztetünk:

• Stressz inkontinencia
• Sürgősségi inkontinencia
• vegyes inkontinencia
• Reflex inkontinencia
• Versenyzésből eredő inkontinencia
• Funkcionális inkontinencia

Az inkontinencia leggyakoribb típusai a stressz-, a sürgősségi és a vegyes inkontinencia.

Stressz inkontinencia

A stressz-inkontinencia a vizelet akaratlan elfolyása, amely fizikai megerőltetés és testmozgás (futás, ugrás, nehéz tárgyak emelése) vagy olyan állapotok során jelentkezik, mint a nevetés, köhögés vagy tüsszentés.

A vizeletszivárgás elsődleges oka a hólyagzár gyengülése.

E tevékenységek során fokozott nyomás keletkezik a hasi területen. Az ütés által keltett nyomás legyőzi a meggyengült hólyagzár gátló mechanizmusát, és vizeletszivárgás lép fel.

A stressz-inkontinenciát nagyon gyakran félreértik úgy, mint a vizelet pszichológiai változás vagy lelkiállapot miatti szivárgását. Ez azonban a vizelet kizárólag a nyomás miatti szivárgása.

A hólyag záródása két okból gyengülhet. A húgycső záróizom funkciójának károsodása vagy a húgycső hipermobilitása miatt.

A károsodott záróizomfunkció előfordulhat a kismedencei régióban végzett ismételt műtétek (urológiai, nőgyógyászati, sebészeti), a medence vagy a húgyutak sérülései után, idegrendszeri betegségek, előrehaladott kor, valamint daganatok előfordulása esetén.

Férfiaknál nagyon gyakran fordul elő a prosztata műtéti eltávolítása után.

A húgycső hipermobilitása csak nőknél fordul elő, és csak olyan állapotokban, mint az elhízás, a krónikus köhögés és székrekedés, a szülés, az öregedés vagy a menopauza.

A húgycső és az alsó húgyhólyag támaszául szolgáló kötőszövetek és izmok gyengülésével függ össze a medencében.

Ezek a szövetek részben részt vesznek a húgycső összehúzódásában. Ha meggyengülnek, nem tudnak elegendő támaszt nyújtani. Ennek következtében a húgycső mozgékonyabbá válik, és terhelés hatására megereszkedik.

A süllyedés nyomáscsökkenést okoz. A húgycső így képtelen összehúzódni, és ezt követően vizelet szivárog.

A stressz-inkontinencia a leggyakoribb inkontinencia típus az összes közül. Nőknél gyakoribb, különösen középkorúaknál (45-55 éveseknél).

Sürgősségi inkontinencia

A késztetéses inkontinencia alatt a vizelet akaratlan szivárgását értjük, amelyet hirtelen és erős vizelési inger előz meg. Ezt a késztetést nem lehet elfojtani.

Az ilyen típusú inkontinencia oka a hólyagizmok összehúzódását csillapító mechanizmus hiánya, ami a hólyag túlműködését eredményezi.

A probléma tehát kizárólag a hólyagot érinti. Ez lehet a detrusor túlműködése, a detrusor rossz compliance-ja vagy a hólyag túlérzékenysége.

A vizelési inkontinencia mint tünet a tünetek egy nagyobb tünetegyüttes része, amely a túlműködő hólyagra jellemző.

A túlzott és ellenőrizetlen hólyagműködés a központi idegrendszer károsodásából (stroke, gerincvelő-sérülés), sclerosis multiplexből, fertőzésekből, gyulladásokból vagy az alsó húgyutak daganataiból eredhet.

Vegyes inkontinencia

A vegyes inkontinenciát a stressz- és a késztetéses inkontinencia kombinációja okozza. Gyakoribb, mint a kizárólag késztetéses inkontinencia.

Az inkontinencia egyéb típusai

A reflexes inkontinencia a vizelet nem kívánt távozása idegkárosodás, idegbetegség vagy veleszületett rendellenesség miatt.

Az eredmény az, hogy a hólyag képtelen megtartani a vizeletet és kiürülni.

Az inkontinencia ezen típusa vizelési ingerrel, hirtelen vizeletszivárgással, gyakori vizeléssel, a hólyag nem teljes kiürülésével, húgyúti fertőzésekkel vagy a hólyag térfogatkapacitásának csökkenésével jár.

A túlfolyásos inkontinencia a hólyag összehúzódási képességének károsodásából vagy a hólyagkivezetés elzáródásából eredő vizeletszivárgás.

Ennek következtében a hólyag kiürülése károsodik és túltöltődik. A vizelet gyakran vagy folyamatosan szivárog.

Az ok lehet a kismedencei terület idegkárosodása (betegség miatt vagy műtét után), prosztata betegség (megnagyobbodás, daganat), az alsó húgyutakat érintő gyógyszerek, húgycsőbetegség (szűkület, daganat) vagy a kismedencei területen megnövekedett nyomás.

A funkcionális inkontinencia olyan embereknél jelentkező vizeletszivárgás, akiknek pszichés állapota, mozgásképtelensége vagy más egészségügyi vagy környezeti probléma miatt nem tudnak önállóan WC-t látogatni.

Ezeknél a betegeknél az inkontinenciának nincs ideg- vagy húgyúti károsodással összefüggő kóros oka.

Az inkontinencia ritkább formája az éjszakai enuresis, amikor a vizeletszivárgás alvás közben történik. A beteg nem érzékeli a szivárgást, és általában csak idővel ébred fel a nedvesedés érzésére.

Az inkontinencia ritka típusai közé tartozik a testhelyzeti inkontinencia, amikor a vizelet helyzetváltoztatáskor (felállás, lehajlás) szivárog, valamint a vizeletszivárgás szexuális együttlét közben.

Mindezen esetekben húgycső típusú inkontinenciáról van szó, azaz a vizelet a húgycsövön keresztül szivárog.

Megemlíthetjük azonban a vizeletinkontinencia egy speciális típusát is, az extraurethralis inkontinenciát (extra - kívül, húgycső - húgycső).

Ez nem inkontinencia a szó szoros értelmében, mert a húgyutak működési zavara okozza. A vizelet kóros úton folyik ki.

Példaként említhetjük a vizelet kiáramlását a hüvelyen keresztül, a húgycső és a hüvely közötti szövet szakadása miatt.

Az inkontinencia konkrét típusának és okának meghatározása kulcsfontosságú a megfelelő és hatékony terápia kiválasztásához.

Az egyes típusok mellett az inkontinenciának több fokozata is létezik, amelyeket a klinikai gyakorlatban az inkontinencia súlyosságának értékelésére használnak.

• I. fokozat - Ez a vizelet időszakos, cseppenkénti szivárgása, amelynek gyakorisága nem több mint napi 2 alkalom.
• II. fokozat - Ez a vizelet gyakori, nagyobb mennyiségű vizelet szivárgása, napi többszöri gyakorisággal.
• III. fokozat - Ez a vizelet tartós szivárgása, napi többszöri gyakorisággal, akár éjszaka, fekvés közben is. Ez székletinkontinenciával is járhat.

Az inkontinencia előfordulása és kockázati tényezői

Az inkontinencia általában jobban érinti a nőket, mint a férfiakat. Míg a nők 10-30%-ánál fordul elő valamilyen típusú inkontinencia, addig a férfiaknál az előfordulási arány kevesebb, mint 10%.

Az inkontinencia előfordulása is nő az életkor növekedésével. A stressz inkontinenciában szenvedő nők aránya az életkor növekedésével csökken, a férfiak és nők között pedig nő a sürgősségi és vegyes inkontinenciában szenvedők aránya.

Ugyanakkor a sürgősségi vagy vegyes inkontinenciában szenvedő nők rosszabb életminőségről számolnak be, mint a stressz inkontinenciában szenvedő nők.

Az inkontinencia gyakoriságára vonatkozó pontos adatokat viszonylag nehéz beszerezni, főként azért, mert ez az egészségügyi probléma természetéből adódóan az érintett betegek nem vallják be.

Az inkontinencia számadatainak táblázatos áttekintése

A vizeletinkontinencia kialakulásában számos tényező játszik szerepet.

A legfontosabb és legjobban vizsgált tényezők, amelyeket a probléma kialakulásának kockázati tényezőinek tekintünk, a következők:

• növekvő életkor
• a vizeletinkontinencia gyakrabban érinti a nőket
• családi hajlam
• fehér bőrűek
• terhesség
• szülés, módszer és a szülések száma
• menopauza
• húgyúti fertőzések
• medencefenék-betegség (kismedencei szervprolapsus)
• kismedencei műtétek, amelyek károsíthatták a medencefenék struktúráit
• hörgő- és tüdőbetegségek (gyakori tünet a köhögés, amely növeli a hasi területre nehezedő nyomást).
• az idegrendszer gerincvelőt érintő betegségei (pl. stroke, sclerosis multiplex, Parkinson-kór)
• túlsúly vagy elhízás (a nagyobb testsúly növeli a hasi területre nehezedő nyomást, ami a medencefenék struktúráinak megterhelését és gyengülését okozza).
• cukorbetegség
• krónikus székrekedés
• prosztatabetegség és műtét férfiaknál
• mozgáskorlátozottság, amely miatt a mobilitás és a kézügyesség korlátozott
• sugárterápia
• túlzott alkohol- vagy koffeinfogyasztás
• elégtelen folyadékbevitel, ami magas vizeletkoncentrációt és hólyagirritációt okozhat
• dohányzás (az inkontinencia kockázata 2,3-szor nagyobb a dohányosoknál, mint a nemdohányzóknál).
• például hormonpótló kezelés, bizonyos szívbetegségekre és vérnyomáscsökkentésre szolgáló gyógyszerek, a vizelettermelést és -kiválasztást fokozó gyógyszerek, lítium, erős fájdalomcsillapítók (opioidok), altatók vagy nyugtatók, antidepresszánsok.

A terhesség során előfordulhat stressz-húgyúti inkontinencia, különösen a nőknél. A nők 8-85%-át érinti, és a legtöbb nőnél javul a szülés után.

Azonban azoknál a nőknél, akiknél a terhesség alatt inkontinencia lépett fel, a hüvelyi szülés után öt vagy több évvel megnő a kiújulás kockázata (azokhoz a nőkhöz képest, akiknél nem lépett fel inkontinencia a terhesség alatt).

Az inkontinencia mint rejtett, de súlyos probléma

Amellett, hogy egészségügyi és higiéniai problémát jelent, a vizeletinkontinencia számos más szempontból is komoly probléma.

A vizeletinkontinencia szorosan összefügg a bőrproblémák kialakulásával. Amikor a vizelet a bőrrel érintkezik, különösen hosszan tartó vagy ismétlődő érintkezés esetén, a bőr károsodik.

A károsodás tipikus tünetei a bőrpír, az irritáció, a csípés, a fájdalom, a kiütések megjelenése vagy a bőrfertőzések az érintkezés helyén.

Az inkontinencia továbbá negatív hatással van a beteg pszichéjére, önbecsülésére és társadalmi rangjára. A beteg szégyelli, zavarban érzi magát, titkolózik, és nem hajlandó elfogadni az inkontinenciát problémaként. Ez ahhoz vezet, hogy későn vagy egyáltalán nem kér orvosi segítséget.

Az inkontinencia által érintett betegeknél jelentősen megnő a depresszió és a társadalmi elszigetelődés aránya. Kerülik a társadalmi eseményeket, az utazást, a fizikai tevékenységeket, sőt a mindennapi tevékenységeket is.

A betegek életének szexuális aspektusa is jelentősen érintett.

Bár a vizeletinkontinencia nem életveszélyes, jelentősen befolyásolja és zavarja az életminőséget.

Az inkontinencia még gazdasági problémát is jelent.

Annak ellenére, hogy az inkontinencia eseteinek száma viszonylag magas és folyamatosan növekszik, a probléma tudatosítása és a szakszerű segítség igénybevétele még mindig messze elmarad.

Az inkontinencia egyszerűen még mindig tabutéma.

Melyek a vizeletinkontinencia tünetei?

Fontos megérteni, hogy az inkontinencia maga is egy tünet. Olyan átmeneti vagy állandó tünet, amely valamilyen változásról vagy egészségügyi problémáról árulkodik.

A vizeletszivárgás mint tünet jellegében változhat. Különbségek vannak a szivárgó vizelet mennyiségében (cseppenként vagy sugárban), a szivárgás gyakoriságában (naponta egyszer vagy többször, esetleg éjszaka), illetve abban a helyzetben vagy körülményekben, amelyben a szivárgás jelentkezik.

A szivárgás jellege aztán az inkontinencia konkrét típusát jelzi.

Ez tehát szorosan összefügghet az inkontinenciával:

• Vizeletszivárgás normál tevékenységek vagy testmozgás közben.
• Hirtelen és kontrollálhatatlan vizelési inger
• Gyakori vizelés
• Vizeletszivárgás minden előzetes érzés, késztetés vagy inger nélkül.
• Gyakori éjszakai ébredés vizelési inger miatt.
• Éjszakai ágybavizelés
• Fájdalom a hasban (különösen, ha betegség vagy fertőzés van a medencefenék területén).

Az inkontinencia diagnózisa egy sor vizsgálatot jelent, amelyek során számos tényezőt átfogóan értékelnek.

A vizeletszivárgás jelenléte önmagában nem mindig használható releváns alapként az inkontinencia típusának és okának megismeréséhez.

Ezenkívül más szempontokat is értékelni kell, például az inkontinenciát súlyosbító tényezők jelenlétét vagy a beteg életminőségére gyakorolt általános hatást.

A háziorvos az inkontinenciában szenvedő betegek első számú kapcsolattartója. Az ő feladata elsősorban az inkontinenciában érintett betegek azonosítása és az alapvizsgálat elvégzése.

Az alapvizsgálat célja annak megerősítése, hogy a betegnél szivárgási probléma áll fenn, a szivárgás okainak meghatározása, az inkontinencia konkrét típusának meghatározása és szükség esetén a kezdeti kezelés megkezdése.

Ha további vizsgálatokra van szükség, a páciens olyan szakorvoshoz utalható, aki már rendelkezik az adott beteg szakvizsgálatával. Ez leggyakrabban urológus, urogyneakológus vagy neurológus.

A legtöbb betegnél az inkontinencia típusa és oka egy standard diagnosztikai vizsgálattal meghatározható. Ez a következő lépésekből áll:

• Klinikai vizsgálat
• A maradék vizelet mérése
• A vizelet laboratóriumi vizsgálata

Klinikai vizsgálat

A diagnosztikai folyamat első és legfontosabb lépése a klinikai vizsgálat.

Ez a kórelőzmény felvétele, amely magában foglalja a beteg jelenlegi és korábbi egészségi állapotára vonatkozó információk beszerzését, beleértve az idegrendszeri és az urogenitális rendszer betegségeinek jelenlétét.

Részletezi a beteg által tapasztalt tüneteket (azok jellegét, időtartamát, előfordulási gyakoriságát, a szivárgó vizelet mennyiségét, szükség esetén védőfelszerelés használatát), a szivárgás körülményeit (mikor és milyen tevékenységek során jelentkezik a szivárgás), valamint a beteg életminőségére gyakorolt hatás mértékét.

Ez a lépés felméri azokat a kockázati tényezőket is, amelyek befolyásolják az inkontinencia kialakulását vagy súlyosbodását. Az orvos megismerkedik a beteg által szedett vagy jelenleg szedett összes gyógyszerrel.

A beteg kórtörténetének beszerzése segít a vizeletszivárgási probléma további meghatározásában. Ez egyben a legmegfelelőbb kezelési lehetőség kiválasztásának előzménye is.

A pácienstől való információszerzés és egyúttal ezen információk releváns módon történő feldolgozása és értékelése egyik módja a kérdőíves módszerek alkalmazása.

E tekintetben a kérdőívnek a Nemzetközi Inkontinencia Konzultáció (ICIQ) által validált rövid változata már több éve gyakorlatban van.

Ez olyan kérdéseket tartalmaz, amelyek a vizeletszivárgás gyakoriságára és mennyiségére irányulnak, de arra is, hogy ez milyen mértékben befolyásolja a beteg életminőségét.

Táblázat: Nemzetközi inkontinencia-konzultációs kérdőív

A 0-7-es összpontszám az 1. stádiumnak, a 8-14-es pontszám a 2. stádiumnak, a 15-21-es pontszám pedig a 3. stádiumú inkontinenciának felel meg.

Az anamnesztikus vizsgálatot ki kell egészíteni egy vizelési naplóval.

A vizeletürítés = vizeletürítés.

Ez egy részletes írásos feljegyzés, amelyben a beteg feljegyzi minden egyes vizelés időpontját és mennyiségét, valamint a vizelési inger vagy vizeletszivárgás minden egyes epizódját egy 24 órás időszak alatt.

A vizelési napló alapján az orvos értékeli a vizelések számát és idejét, a vizelet mennyiségét és a szivárgások számát, és ez nagyban segíti őt a diagnózis felállításában.

A beteg kórtörténetének felvétele után a következő vizsgálat a fizikális vizsgálat. Ez először a beteg általános megjelenésének, azaz mentális állapotának, mozgékonyságának, higiéniájának vagy testtömegindexének felméréséből áll.

Ezt követi több más fizikális vizsgálat:

• A hasi terület vizsgálata tapintással, amely a hasüreg rendellenességeit tárja fel.
• Nőknél hüvelyi vizsgálat, amely elsősorban a hüvely bejáratát, falát és a húgycsövet vizsgálja.
• vizsgálat a kismedencei szervi prolapsus kimutatására
• Valsalva-manőver
• férfiaknál a prosztata rektális vizsgálata
• A duzzanat jelenlétét figyelik meg, ami összefügghet a gyakori éjszakai vizeléssel vagy az éjszakai vizeletszivárgással.
• Neurológiai vizsgálat az anális záróizom érzékenységének és feszességének felmérésére.

Ezenkívül a klinikai vizsgálat részeként inkontinenciateszteket - Marshall-teszt és pad-teszt - alkalmaznak.

A Marshall-teszt egy stresszteszt, amely közvetlenül megfigyeli a vizelet szivárgását és a szivárgás intenzitását szándékos köhögés közben. Hanyattfekvő vagy álló helyzetben, teli hólyaggal, de nem erős vizelési ingerrel végzik.

A betétteszt az inkontinencia elleni védőeszközök - betétek vagy pelenkák - mérlegelését foglalja magában.

A vizsgálat elején az adott inkontinencia-eszköz mérlegelése történik.

A páciens a következő 15 percben 500 ml folyadékot iszik, és 45 percen keresztül standard gyakorlatokat vagy tevékenységeket végez (séta, helyben futás, lépcsőmászás, köhögés, ülő helyzetből felállás, tárgyak emelése stb.

Az inkontinencia segédeszközét ismét megmérik. 2 g-nál nagyobb súlygyarapodás (kb. 2 ml vizelet) pozitív leletnek számít. 10 g-nál nagyobb súlygyarapodás elsőfokú, 20 g-nál nagyobb súlygyarapodás másodfokú, 20 g-nál nagyobb súlygyarapodás pedig harmadfokú inkontinenciát jelez.

A betétteszt objektív értékelést nyújt a vizeletszivárgás mennyiségéről, mivel a beteg saját becslése pontatlan lehet.

A maradék vizelet mérése

Ez az értékelési módszer a vizeletürítés után közvetlenül a hólyagban maradó vizelet mennyiségének meghatározásából áll. Az ürítés utáni maradék vizeletről beszélünk.

A cél a hólyag kiürülésének mértékének felmérése. A maradék vizelet mennyiségét ultrahanggal, szkennerrel vagy katéterrel figyelik és mérik.

A hólyag nem megfelelő kiürülését úgy határozzuk meg, hogy a maradékvíz mértéke >100 ml, ami a hólyag kapacitásának körülbelül egyharmada.

A vizelet laboratóriumi vizsgálata

A vizelet laboratóriumi vizsgálatával több paramétert, például a vizelet pH-értékét, a fehérje és a glükóz jelenlétét, a vér jelenlétét vagy a fajsúlyt is meghatározzák.

A vizeletvizsgálat a vizeletinkontinencia értékelésén kívül más kapcsolódó állapotok - fertőzések, vesebetegségek, cukorbetegség vagy daganatok - kimutatására is ajánlott.

E diagnosztikai vizsgálatok elvégzése után általában megkezdődik az inkontinencia kezelése. A kezelés azoknál a betegeknél kezdődik, akiknek nincs más egészségügyi problémájuk, és nincs szükség további vizsgálatokra.

Ilyenek például azok a betegek, akiknél stressz-, késztetéses vagy vegyes inkontinenciát diagnosztizáltak. Ebben az esetben az inkontinencia szövődménymentes formáiról beszélünk.

Azon betegek esetében, akiknél nem lehet megkezdeni a kezdeti kezelést, vagy a kezdeti kezelés nem hatékony, további speciális vizsgálatokat végeznek.

A kezelés megkezdésének lehetetlenségének oka egy vagy több komplikáló tényező jelenléte. Ezért beszélünk az inkontinencia komplikált formáiról.

Ezek a komplikáló tényezők közé tartoznak:

• Fájdalom
• Vér jelenléte a vizeletben
• Visszatérő húgyúti fertőzések
• Jelentős kismedencei szervprolapsus
• Műtéti kezelés a kismedencei területen
• Korábbi műtét vizeletinkontinencia miatt
• Neurológiai betegségek.

A speciális vizsgálatok közül a cisztometriát (amely a hólyagkapacitást, a hólyagizomzat működését, a hólyagban lévő nyomás változását stb. határozza meg), a húgycső vizsgálatát, a medencefenék izmainak monitorozását vagy speciális urodinamikai vizsgálatokat alkalmaznak a gyakorlatban.

A vizeletinkontinencia általános kialakulása, fejlődése és lefolyása nagyon egyéni, és közvetlenül függ az inkontinencia típusától és súlyosságától, okaitól és a beteg általános egészségi állapotától.

Kezdetben a vizeletszivárgás nagyon ritka és elhanyagolható mennyiségű lehet, így a beteg számára észrevétlen.

Fokozatosan a vizeletszivárgás gyakorisága és mennyisége általában növekszik, különösen, ha az inkontinencia okát nem kezelik és nem kezelik.

Az inkontinenciát jelzésnek kell tekinteni, hogy keressük az okot és egy másik problémát a szervezetben.

Fontos különbséget tenni az átmeneti és az állandó inkontinencia között is.

Az inkontinencia mint átmeneti probléma előfordulhat vizelet- és hüvelyfertőzések, székrekedés, terhességben, bizonyos gyógyszerek vagy ételek és italok szedésekor.

Megemlíthetjük az alkoholt, a koffeint, a mesterséges édesítőszereket, a túlzottan csípős vagy fűszeres ételeket, a nagy dózisú C-vitamint és így tovább.

Amint a kiváltó tényező megszűnik, az átmeneti inkontinencia általában megszűnik.

Egy másik eset a tartós inkontinencia, amikor a vizeletszivárgást fiziológiai változás vagy orvosi probléma okozza. Ezek a szivárgások tartósan fennállnak és hosszú ideig tartanak.

Mikor fontos orvoshoz fordulni?

Bár az inkontinenciáról szóló vita a legtöbb érintett beteg számára kellemetlen, fontos, hogy beszéljünk róla.

És különösen azokban az esetekben, amikor a vizelet szivárog:

• Negatívan befolyásolják a beteg életminőségét.
• Korlátozzák a beteg mindennapi tevékenységeit és társadalmi interakcióit
• Esés és egyéb sérülések kockázatát jelentik, amikor hirtelen kell a WC-t használni. Ez különösen az idősebb betegek esetében fontos.
• Más, súlyosabb egészségügyi problémára utalnak
• Más egészségügyi problémákhoz hasonlóan a vizeletinkontinencia esetében is fontos szerepet játszhat a megelőzés.

Bár az inkontinencia egyes típusai nem megelőzhetők, számos olyan megközelítés létezik, amely csökkentheti kialakulásának kockázatát.

Ilyen például az ésszerű testsúly megtartása, a dohányzás korlátozása, a medencefenék struktúráinak erősítése és edzése, a nem kívánt vizeletszivárgást kiváltó ételek és italok kerülése, a húgyúti fertőzések vagy a székrekedés elkerülése, illetve a rendszeres orvosi ellenőrzés (különösen a veszélyeztetett betegek esetében).