Mi az Asperger-szindróma, hogyan jelentkezik és hogyan kezelhető?

Az Asperger-szindróma, amelyet néha szociális diszlexiának is neveznek, az autizmus spektrumzavarok külön kategóriája.

Nehéz megérteni őket, ők viszont nehezen értenek meg minket...
Meg nem értett csodabogarak, Asperger-betegek.

Ez egy neurofejlődési agyi rendellenesség, amely az autizmussal ellentétben nem jelentkezik a szó szoros értelmében vett beszédzavarban vagy csökkent intelligenciában.
Az Asperger és a magasan funkcionáló autizmus közötti átfedés mértéke azonban még mindig nem teljesen világos.

Korábban az Asperger-szindróma megnyilvánulásait mentális zavarok közé sorolták.
2013-ban a szindrómát kivették a Mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyvéből.
2019-től az Asperger-szindróma a Betegségek nemzetközi osztályozásában az autizmus spektrumzavarok közé tartozik.
A többi autista rendellenességtől való némi megkülönböztetés miatt külön kategóriát alkot.

A tünetek alapvető hármasával nyilvánul meg a szociális interakció, a kommunikáció és a viselkedés, valamint a képzelet szintjén.

Ennek ellenére normális, sőt egyes esetekben átlagon felüli intelligenciahányados jellemzi.

Az Asperger-szindróma és annak 3 alapvető vonása jelentősen befolyásolja:

• a beteg kommunikációja a környezettel
• lehetetlenné teszik számára a másokkal való kapcsolatot
• képtelen kapcsolatot teremteni más emberekkel
• nem érti az illem fogalmát, általában a társadalmi normáktól eltérően viselkedik
• az egyén gyakran kirekesztődik a kollektívából
• elszigetelődéshez és introvertált viselkedéshez folyamodik
• furcsának tartják

Az Asperger-szindróma lényegesen gyakoribb a férfiaknál, mint a nőknél, arányuk 3:1. A kutatók szerint azonban a lányoknál jobban elrejthető.

A többi autizmus spektrumzavarhoz hasonlóan a rendellenesség oka sem teljesen világos.

Az azonban bizonyos, hogy a jobb agyfélteke rendellenességeiért a genetika felelős. Csak az nem teljesen világos, hogy mely gének és genetikai mutációk felelősek a szindrómáért.
Bizonyítékot szolgáltat a rendellenesség családi jelenléte is.

Érdekes:
Az Asperger-szindrómában szenvedő embereknél megemelkedett a szerotonin szintje, amely jeleket továbbít az agyban, csillapítja a fájdalmat, és befolyásolja az érzelmeket, a memóriát és az alvást.
Ezeknél az embereknél az endogén opioidok, az úgynevezett boldogsághormonok termelése is károsodott.

Az Asperger-szindróma megnyilvánulásai változóak, egyszerre több szinten jelentkeznek, és nem mindenki tapasztalja őket ugyanolyan mértékben.

Az ilyen személyek normál vagy átlagon felüli intelligenciája gyakran elfed más tüneteket. Senki sem gondolná, hogy egy ilyen intelligens személy beteg.

Szociális interakciós zavarok

Az Asperger-szindrómás betegek nehezen illeszkednek be egy társadalmi csoportba.
Nem sokan vannak körülöttük, mert nem értik őket, ugyanakkor az emberek sem értik őket.

Jellemzően elszigetelődnek a környezetüktől, ami nem szándékos.
Sok ilyen beteg szeretne beilleszkedni, de kényelmetlenül érzik magukat a társadalomban, kényelmetlenül, másnak és meg nem értettnek.
A magány szomorúságot, tehetetlenséget és az elszigeteltség progresszióját okozza.

Nem értik meg a környezetük viselkedését, gesztikulációját és testbeszédét sem.
Kerülik a szemkontaktust, és nem értik a többi ember tekintetét sem, amely számukra értelmezhetetlen.

Az állapot teljes kapcsolatvesztést eredményezhet, és akár fóbiákhoz is vezethet.

A leggyakoribb fóbiák az Asperger-szindrómás betegeknél:

• Antropofóbia (félelem az emberektől).
• agorafóbia (félelem a nyílt terektől)
• autofóbia (félelem a magánytól)
• bakteriofóbia (félelem a baktériumoktól)
• katagofóbia (félelem mások kötekedésétől)
• cherofóbia (félelem a boldogságtól)
• chiraptofóbia (félelem az érintéstől)
• decidofóbia (félelem a döntések meghozatalától)
• didaskaleinofóbia (félelem az iskolába járástól)
• enosiofóbia (félelem a kritikától)
• klausztrofóbia (félelem a zárt terektől)
• ochlorofóbia (félelem a zsúfolt terektől)

Beszéd- és kommunikációs zavarok

A paradoxon az, hogy a betegeknek nincs beszédproblémájuk, mégis problémájuk van a kommunikációval mint olyannal.
A probléma nem magában a beszédben, hanem a kommunikáció szociális aspektusaiban rejlik, amelyek szorosan kapcsolódnak a társas interakcióhoz.

A betegek beszéde megfelelő életkorban fejlődik, jó szókincsük van, folyékonyan beszélnek, ezért ezt a szindrómát ritkán fedezik fel gyermekkorban.
Maga a beszéd monoton, elfordítják a tekintetüket, amikor másokkal kommunikálnak.

A nagyobb probléma a kommunikációval van. Képtelenek egy másik emberrel beszélgetést kezdeni, folytatni és fenntartani, mert a kommunikáció tartalma érdektelennek bizonyul.
Másrészt viszont képesek egy őket érdeklő szaktárgyi témáról bonyolult és részletes, az átlagember számára érthetetlen beszélgetést folytatni.

Valójában a kedvenc témájukról folytatott beszélgetés monológ, mert nem érdekli őket a hallgató visszajelzése, érdektelensége vagy képtelensége, hogy a beszélgetésbe bekapcsolódjon.
Ha a másik félnek sikerül bekapcsolódnia, nem hagyják, hogy befejezze, beleugranak, és ismét monológot folytatnak.

Az intelligenciahányadosuk (IQ) jó vagy magas szinten van, de a környezetükkel való interakcióra való képtelenségük a közös témákról mássá teszi őket.
A külvilág nem érzékeli őket magas intelligenciájúnak, hanem éppen az ellenkezője igaz.

A kommunikációval kapcsolatos másik probléma az érzelmek kifejezése és kimutatása a másik ember felé.
Ritkán tapasztaljuk, hogy kezdeményezőkészséget mutatnának a másik ember felé érzelmeik megvallásában, csókolóznak, simogatnak, külső érzelmi hidegséggel rendelkeznek.

Problémájuk van a szimbolikus vagy homályos kifejezések (metaforák, viccek, szarkazmus, fekete humor) megértésével is. Ezeket szó szerint veszik, ezért gyakran összezavarodnak.

Az absztrakt észlelés - képzelet zavarai

Az absztrakt dolgok érzékelése alacsony szinten van. Jellemző rájuk a gyenge képzelőerő.

A képzelőerő hiányát úgy tekintik, hogy képtelenek alternatív megoldásokat találni egy problémára.

Képtelenek az egészséges emberekhez hasonlóan megérteni a kontextust, inkább részletorientáltak.

A fák esetében nem látják az erdőt...
A virágok esetében nem látják a rétet...
A csillagok esetében nem látják az eget...

Az autizmussal ellentétben az Asperger-szindrómát viszonylag nehéz diagnosztizálni.
A legtöbb ilyen szindrómás beteg nem különbözik jelentősen a többi egészséges embertől, de súlyosabb formájában gyakran összekeverik más rendellenességekkel.

Kisgyermeknél ezt a rendellenességet szinte lehetetlen kimutatni. Sok időt és tevékenységének folyamatos megfigyelését igényli, ami néha gyakorlatilag lehetetlen.
A gyermek normálisan fejlődik és tanul, és a beszédkészség a gyermek számára elfogadható életkorban jelentkezik.

Az első eltérést általában a szülő vagy az óvónő veszi észre.
Leggyakrabban a csoportba való beilleszkedés, az elszigeteltség, a magányosság problémája.
Ezek a tünetek azonban többféleképpen is magyarázhatók, nem mindig jelentenek betegséget.

Mivel nem maradnak le a tudásban, a betegeknek tanulmányaik során nem biztos, hogy nagyobb gondjaik lesznek.
Ezért, ha az Asperger-szindrómát nem fedezik fel egy óvodáskorú gyermeknél, az életkor előrehaladtával egyre nehezebbé válhat.

Anamnesztikus adatok

A legfontosabb diagnosztikai elem a kórtörténet.
Ez a szociális interakció, a kommunikáció és a képzelet szintjén mutatkozó eltérések célzott feltárása.

Az e triász területein talált károsodások azt jelentik, hogy a páciens nagy valószínűséggel Asperger-szindrómás.

Ami a gyermekbetegeket illeti, az anamnesztikus adatokat általában a szülő szolgáltatja az orvosnak vagy a pszichológusnak.

A végleges diagnózis felállításához szükséges, hogy az említett tünetek több éve fennálljanak, és ne csupán a beteg aktuális élményének, például poszttraumás reakciójának a következményei legyenek.

Ez nem azt jelenti, hogy a szakember most már évek óta figyeli a beteget. Azt jelenti, hogy utólag figyelembe veszi a családtag vagy más közeli személy által adott információkat.

A differenciáldiagnózisban több pszichiátriai rendellenesség is szóba jön, amelyeket csak a pszichiátria vagy a gyermekpszichiátria szakembere tud kizárni.

Differenciáldiagnózis gyermekkorban

Gyermekbetegek esetében a szakemberek számára a legnagyobb problémát az Asperger-szindróma és a skizoid zavar megkülönböztetése jelenti. A két zavar közötti határok nem egyértelműek.

Valójában a két rendellenességnek vannak bizonyos közös vonásai, és bizonyos mértékig a tünetek átfedik egymást. A skizoid rendellenességnek nincsenek egyértelműen meghatározott diagnosztikai kritériumai.

Mindkettőnél fokozott érzékenység, szociális elszigeteltség, empátia hiánya, bizarr gondolkodás, furcsa érdeklődés, a rutinszerű tevékenységek előnyben részesítése, excentrikus viselkedés, paranoid gondolatok, sőt hallucinációs és téveszmés epizódok is előfordulnak.

Érdekesség:
Szakértők szerint összefüggés van az Asperger-szindróma és a skizotípusos zavar között egy gyermekbetegnél.
Vannak, akik úgy vélik, hogy ezek egy és ugyanaz a zavar.

Differenciáldiagnózis felnőttkorban

A helyes diagnózis felállítása felnőtt egyéneknél is problémás.
Ha bizonyos tünetek állnak előtérben, a beteg tévesen diagnosztizálható.

Felnőtteknél nehezebb a kórelőzményt kinyerni. Egyes tüneteket szándékosan eltitkolhatnak, vagy a beteg még saját magának sem akarja bevallani azokat.

Leggyakrabban az Asperger-szindrómát felnőttkorban összekeverik a gyermekkori skizotipikus zavarhoz, paranoid zavarhoz vagy skizofréniához hasonló skizoid zavarral.

Egy másik probléma felnőttkorban az Asperger-szindróma megkülönböztetése a depresszió súlyosabb formájától.

Az Asperger-szindróma tesztelése

Számos kritérium és teszt létezik, amelyek segítségével reális gyanú merülhet fel az Asperger-szindróma gyanújára.
A tesztek a zavar legjellemzőbb megnyilvánulásait tartalmazzák, és a valós válaszok alapján derülhet fény a diagnózisra.

Táblázat - Gilberg és Gilberg teszt

Táblázat - diagnosztikus kritériumok/teszt Szatmari, Brenner és Nagy szerint

SPET-vizsgálat

A SPET-vizsgálat (single photon emission thompgraphy) egy olyan egyfoton-emissziós komputertomográfiás vizsgálat, amely gammasugarakat használ a vizsgált rész leképezésére.

A gammakamera vagy a vetítés nemcsak a 3D képet, hanem a biológiai aktivitás szintjét is képes letapogatni a vizsgált terület helyén.

Ez egy viszonylag új vizsgálati és diagnosztikai módszer a nukleáris medicinában, amely képes segítséget nyújtani az Asperger-szindróma diagnózisában.

Ezzel a vizsgálattal kimutatható egy bizonyos morfológiai rendellenesség, amely az Asperger-betegeknél jellemző, nevezetesen az agyféltekék szerkezetének aszimmetriája. Jellemzően a jobb agyfélteke más szerkezetű, mint a bal.

A betegség általában már fiatal korban (általában csecsemőkorban) jelentkezik, de előfordulhat, hogy még nem rendelkezik az összes jellegzetes vonással, ami azt jelenti, hogy sokáig rejtve maradhat.
A tünetek nem nagyon feltűnőek, és a szindróma lefolyása stabil, remisszió (a tünetek csökkenése) vagy relapszus (a tünetek súlyosbodása) nélkül.

Ez az átható személyiségzavar leginkább serdülőkorban és korai felnőttkorban alakul ki, amikor az Asperger-szindrómás személy először kerül konfliktusba a környezetével és a társadalom többi részével.

A serdülőkor általában mindannyiunk számára nehéz időszak.
Az Asperger-szindrómás emberek számára még nehezebb. Ezért ők másoknál kevésbé jól birkóznak meg vele.

Megfigyelhető a szociális ügyetlenség, viselkedési és figyelemzavarok, barátságok kialakításának nehézsége, a környezeti ingerekre adott szokatlan reakciók, a rutinszerű tevékenységek előnyben részesítése, a félénkséggel váltakozó agresszív kitörések és egyéb tünetek.

A beteg tisztában van a másságával, és megpróbál megbirkózni vele akár egyedül, akár pszichológus vagy pszichiáter segítségével.

• Máte doma dieťa, ktorému diagnostikovali Aspergerov syndróm?
• Máte veľa otázok a žiadne odpovede?
• Neviete si rady?
• Nevzdávajte to!

Rada nad zlato znie: Všetko sa dá prekonať správnym prístupom.

Možno to vyzerá banálne, ale práve Aspergerov syndróm je jedným z ochorení, kde správny postoj a prístup rodiča zohráva kľúčovú úlohu.

Rodič je pre dieťa autorita, a niekedy jediná osoba, ktorej naozaj dôveruje. Pacienti s Aspergerom zvyčajne lipnú na jednom z rodičov, pričom ich vzťah k tejto osobe je z ich pohľadu nadštandardný a neobyčajný.

Pokiaľ to situácia dovoľuje, mala by sa mu venovať práve táto osoba. Spravidla sa jedná o matku, avšak môže to byť aj otec, prípadne babička.

Jediné čo treba urobiť je byť trpezlivý, nájsť si čas a dostatočne sa dieťaťu venovať od útleho veku. Pozornosť a komunikácia s dieťaťom mu uľahčuje komunikáciu s inými ľuďmi, čím mu napomáha prekonať pomyslené bariéry v sociálnej interakcii a vytváraní nových kontaktov.

Avšak, skúseného psychológa nenahradíte!

Aj napriek mimoriadnej snahe rodiča, by ten nemal nahradiť psychológa. Skúsený psychológ pracuje s dieťaťom cielene, pretože má dostatok informácií o danej problematike a zároveň aj o spôsoboch jej zvládania.

Psychológ si obvykle pacienta rýchlo získa, a teda si k nemu vytvorí pozitívny vzťah. Následne je schopný dieťa správne usmerňovať.