A Guillain-Barré-szindróma kezelése: gyógyszerek és szupportív terápia

Immunterápia

Az immunterápia magában foglalja a plazmaferezist és az immunglobulinok (IVIg) adását. Ez az egyik hatékony kezelési módszer.

Az immunterápiát olyan esetekben alkalmazzák, amikor a beteg nem képes legalább 10 métert segítség nélkül járni.

A fent említett két módszer kombinációja eddig nem hozott jobb eredményt, mintha bármelyik módszert önmagában választották volna. Mindkét kezelés körülbelül ugyanannyiba kerül, és mindkettőnek közös elve, hogy csökkenti a gyógyuláshoz szükséges időt.

Az IVIg akkor a leghatékonyabb, ha a kezelést a járászavar kezdetétől számított két héten belül kezdik meg. Az IVIg-készítmények gyártótól függően változnak, és különböző só-, cukor-, pH- és IgA-antitest-tartalommal rendelkeznek.

Az IVIg-kezelést szigorúan egyénre szabottan, az adott betegre szabottan kell végezni.

Az IVIG fő aktív összetevője az IgG antitestek. Ezek az antitestek elfoglalják a sérült idegstruktúrák receptorait, ezáltal megakadályozzák a "káros" autoantitestek megkötését.

Az IVIG szokásos adagja 2 g gyógyszer 1 kg betegsúlyra vetítve. Az adagot két-öt napra elosztva adják be.

Az infúzió első órájában fontos a beteg életjeleinek 15 percenkénti folyamatos ellenőrzése. Minden adag előtt paracetamol vagy antihisztamin adható.

A kezelés nagyobb igénybevételt jelent a vesék számára. Ezért a vesefunkciót minden egyes adag előtt és után rendszeresen ellenőrizni kell. A csökkent vesefunkciójú személyeknél a normál infúziós sebesség felét kell alkalmazni.

A súlyos nemkívánatos mellékhatások közé tartoznak:

• vénás tromboembólia (vérrög képződése a szervezetbe vezető vénában).
• anafilaxia (súlyos, életveszélyes allergiás reakció).
• akut veseelégtelenség
• aszeptikus agyhártyagyulladás
• stroke-szerű állapotok

Az IVIG-kezelésben részesülő betegeknél azonban még mindig kevesebb a kezeléssel kapcsolatos mellékhatás és szövődmény, mint a plazmaferezisre beállított betegeknél.

A plazmaferezis olyan kezelési módszer, amelynek során az autoantitesteket eltávolítják a vérből. Terhes betegeknél vagy hemodinamikailag instabil betegeknél ellenjavallt.

A plazmaferezist nem járó betegeknél a tünetek megjelenésétől számított 4 héten belül, járóbetegeknél pedig 2 héten belül kell beadni.

A leggyakoribb mellékhatások közé tartozik a hipotenzió, a hipokalcémia és a trombocitopénia, amelyek általában 24-48 órán belül javulnak.

Ha a betegeknek többszörös plazmacserén kell átesniük, az egyes kezeléseket 24 óránként kell elvégezni, hogy megelőzzék a véralvadási faktorok csökkenését.

A plazmaferezis kezelés előnyei közé tartozik az izomerő helyreállítása, a maradandó mozgásszervi fogyatékosság kisebb valószínűsége és a GBS első epizódja után 1 évvel kevesebb visszaesés.

Kortikoterápia

A kortikoszteroidok nem előnyösek a GBS kezelésében, sőt ronthatják a beteg állapotát.

Szupportív terápia

A GBS kezelésében alapvető fontosságú a szupportív terápia. A mélyvénás trombózis megelőzése elengedhetetlen. Heparin készítményeket, enoxaparint adnak.

A rugalmas kompressziós harisnya viselése, amíg a beteg nem képes önállóan járni, szintén hatásos.

A légzés, a pulzus és a vérnyomás ellenőrzése nagyon fontos része a GBS-es beteg kezelésének.

Azoknál a betegeknél, akiket mesterséges tüdőlégzéssel kell lélegeztetni, 2 hét múlva tracheosztómiát (a hosszú távú lélegeztetéshez szükséges cső eltávolítását) kell végezni.

Egyszerű fájdalomcsillapítók, például paracetamol és nem-szteroid gyulladáscsökkentők is adhatók, de ezek nem biztos, hogy hatásosak az izomfájdalom ellen.

A fájdalomcsillapításra általában az opioid analgetikumokat választják. Adásuk számos mellékhatással jár, mint például székrekedés, székrekedés, hólyagzavarok és egyebek.

A rehabilitációs terápiának a végtagok megfelelő pozicionálására, a testtartásra és a megfelelő táplálkozás fenntartására kell összpontosítania.

Az oltásokat az akut fázisban vagy a GBS epizódot követő 1 évben el kell hagyni. Ezt követően aktív immunizálás végezhető. Kivételt képeznek azok a vakcinák, amelyeknél a GBS kockázata az oltást követő időszakban fennáll.