Mi a Guillain-Barré-szindróma, milyen tünetei és okai vannak?

A Guillain-Barré-szindróma elnevezés egy régebbi elnevezés egy olyan neurológiai betegség képére, amely akut kezdetű petyhüdt bénulásként jelentkezik.

A legelső említést erről a betegségről Landry tette 1859-ben. 1916-ban később Guillain, Barré és Strohl finomította a tünetek klinikai leírását, és ők voltak az elsők, akik a jellegzetes liquorleleteket is felfedezték.

Ma az akut gyulladásos demyelinizáló poliradikulopátia (AIDP) modern elnevezést használják.

Ez a betegség immunológiai közvetítésű. Az immunrendszer diszregulációjával jár, amely hajlamos a szervezet saját idegrendszerének szövetei ellen irányuló autoimmun reakciókra.

A poliradikuloneuropátiák a klinikai lefolyás szerint akut vagy krónikus betegségnek minősíthetők.

A tünetek konstellációja és az elektrofiziológiai leletek (EMG-vizsgálat alapján) alapján a GBS számos változatának egyikébe sorolhatók.

A GBS-képet mutató betegségek csoportjába a következő altípusok tartoznak:

• akut gyulladásos demyelinizáló poliradikulopátia (AIDP)
• akut motoros axonális neuropátia (AMAN)
• akut motoros és szenzoros axonális neuropátia (AMSAN)
• Miller-Fisher-szindróma (MFS)
• akut szenzoros neuropátia és akut pandysautonomia

A GBS leggyakoribb típusa az akut gyulladásos demyelinizáló poliradikulopátia (AIDP). Ennél a típusnál a tünetek maximum néhány napon belül (legfeljebb 4 héten belül) jelentkeznek.

Ezt követi a tünetek stabilizálódása, az úgynevezett platófázis, majd a klinikai állapot fokozatosan javul.

A differenciáldiagnosztikában lényeges megkülönböztetni a krónikus gyulladásos demyelinizáló poliradikuloneuropátiát (CIDP). A betegség lassabban, progresszívan vagy relapszusokban jelentkezik.

A GBS axonális változatai lehetnek tisztán motoros vagy kombinált szenzoros és motoros neuropathiák. Mindkét változat nagyon súlyos, csak részleges gyógyulással járó betegségként jelentkezhet.

Az akut poliomyelitis (végtagbénulást okozó fertőző vírusos betegség) visszaszorulásával a GBS vált a leggyakoribb akut bénulásos betegséggé a nyugati világban.

A GBS előfordulása évente körülbelül 1-2 eset 100 000 lakosra vetítve. 3:2 arányban több férfit érint, mint nőt, és gyakoribb az időseknél, de fiatalabbaknál is előfordulhat.

A GBS gyakran összefügg a védőoltással. A betegség fokozott előfordulását eddig csak a veszettség elleni védőoltással összefüggésben igazolták. A veszettség elleni vakcina agyi anyagot tartalmaz.

A GBS kialakulásának valószínűsége 1000 oltott személyből egy.

A GBS-ben szenvedő betegek 80%-ának a tünetek megjelenése előtt több héttel a légutak (58%) vagy a gyomor-bélrendszer (22%) fertőző betegsége volt. Ezért a legtöbb figyelmet a GBS posztinfekciós elméletének szentelték.

A leggyakoribb fertőző kórokozók a következők:

• A tüneteket magas láz, fejfájás, kólikás hasi fájdalom jellemzi, különösen a jobb alhasi részen, ami vakbélgyulladásra emlékeztethet. Véres hasmenés, genny és nyálka keveredésével. A betegek hányingerrel küzdenek, de nem hánynak.
• A mycoplasma egy sejtfal nélküli baktérium, amely atipikus tüdőgyulladást okoz.
• Cytomegalovírus - Olyan vírus, amely egészséges embereknél nem okoz tüneteket. Immungyengeségben szenvedő embereknél azonban, pl. szervátültetés után, a fertőzés súlyos. Lázzal, megnagyobbodott nyirokcsomókkal, gyengeséggel, fáradtsággal, izom- és ízületi fájdalommal, valamint étvágytalansággal jár. A legsúlyosabb tünetek a májgyulladás, a tüdőgyulladás, az agyvelőgyulladás, valamint a nyelőcső, a vastagbél és a szem fertőzése.
• Epstein-Barr-vírus - A fertőző mononukleózis kórokozója. A betegséget a hasonló tünetek miatt gyakran összekeverik a torokgyulladással. A vírus a belső elválasztású mirigyeket, a lépet, a májat, a nyirokcsomókat és a gégét érinti.
• Haemophilus - A legsúlyosabb fertőző betegség a fertőző epiglottitis. Okoz továbbá arcüreggyulladást, középfülgyulladást, tüdőgyulladást és súlyos gennyes agyhártyagyulladást.

Ez a fertőzés az antitestek termelődését serkenti. E kórokozók burkában lévő molekuláknak a szervezet saját szöveteivel való szerkezeti és kémiai hasonlósága alapján olyan antitestek termelődnek, amelyek a szervezet saját struktúrái ellen irányulnak.

Ez az ellenség "összetévesztése" a sajáthoz való hasonlóság alapján. Ezt a jelenséget az immunológiában molekuláris mimikri néven emlegetik.

A GBS oka a perifériás idegek károsodásának autoimmun mechanizmusain alapul.

A demyelinizáló formákban az idegek myelinhüvelyének gangliozidjait támadják meg az autoantitestek. Az axonális formában az autoantitestek az axonoknak nevezett idegfolyamatok sejtmembránjában található glikoprotein struktúrák ellen irányulnak.

A GBS meglehetősen gyakran visszatérő betegség.

Az esetek akár 5%-a is kiújulhat. Ez többszöröse a véletlenszerű és sporadikus esetek számának. A szakértők ezért azt gyanítják, hogy a betegségben bizonyos genetikai tényezők játszanak szerepet.

Ezek a gének felelősek az immunitás aktiválásáért és az azt követő autoimmun reakciók kaszkádjáért.

A fertőző betegségek és a genetikai hajlam mellett a GBS kialakulásának egyéb kockázati tényezői is vannak:

• Korábbi hepatitis (májgyulladás).
• kábítószerek, például heroin, suramin és sztreptokináz használata
• krónikus betegségek, például szisztémás lupus erythematosus és HIV- vagy AIDS-fertőzés
• aktív immunizáció, azaz védőoltás pl. influenza, veszettség stb. ellen.

A Guillain, Barré és Stohl által már 1916-ban leírt tünetek a következők voltak:

• izomgyengeség
• areflexia - az ín-izom reflexek hiánya
• szenzoros tünetek, mint például bizsergés és égő érzés, enyhe érzéskieséssel.
• az agy-gerincvelői folyadék (liquor) albuminocitológiai disszociációja.

Ma már nem különböztetünk meg különböző tüneteket aszerint, hogy a GBS melyik változata érinti a beteget. Több klinikai változat létezik, beleértve az akut motoros axonális neuropátiát, az akut motoros és szenzoros axonális neuropátiát.

Az összes GBS-változat közös tünete az órák és napok alatt progresszív szimmetrikus bénulás és areflexia. A bénulás emelkedő módon, azaz alulról felfelé halad, ami nagyon jellemző a GBS-re. Izomfájdalom kíséri.

Először a lábak érintettek, majd az egész alsó végtag. Később képtelenség állni és a sarkakon járni. A következő progresszió a járásképtelenség, amely különösen a combizmok gyengeségéből adódik. Fokozatosan a bénulás átterjed a felső végtagokra.

Ha a betegséget ebben a szakaszban nem kezelik, a betegség előrehalad, és a beteg képtelen felülni, arca az arcidegek és az arcizmok bénulása miatt petyhüdtté válik, nem tudja felemelni a fejét, nem tudja mozgatni a szemét a szemmozgató idegek érintettsége miatt.

A betegség súlyosabb stádiumában a nyelés is károsodik, és a rekeszizom, a legfontosabb légzőizom legyengül. A beteg nehezen lélegzik, csak gyors, ziháló, rövid lélegzetvételekkel - tachypnoe - lélegzik.

Hypoxia, azaz alacsony oxigénkoncentráció lép fel a vérben és a szövetekben. A testsejtek fulladni kezdenek.

A neuromuszkuláris elégtelenség miatt kialakuló légzési elégtelenség nem ritka. Intenzív osztályra való felvétel szükséges, mesterséges tüdőlégzéssel.

Ezzel egyidejűleg a végtagok érzékszervi károsodása is előfordulhat, vagy nem.

A motoros és szenzoros tünetekkel együtt autonóm tünetek is kialakulnak. Ezek a kórházba felvett betegek akár 65%-ánál is előfordulhatnak. Ezek nagyon súlyosak lehetnek, és ronthatják a beteg általános prognózisát.

Különösen a következő tüneteket foglalják magukban:

• ortosztatikus hipotenzió (vérnyomáscsökkenés álló helyzetben)
• anhidrózis (izzadás hiánya)
• vizeletvisszatartás
• gasztrointesztinális atónia (a bél átjárhatóságának problémái)
• iridoplegia (a pupillák mozdulatlansága)

A GBS egyik változata, a Miller-Fisher-szindróma, amely a GBS-esetek 5%-át teszi ki, a következő tünetekkel jellemezhető:

• szemtengelyferdülés
• ataxia
• areflexia

A betegség kettős látással (diplopia) kezdődik, majd a végtagok koordinációjának és járásának károsodása következik be.

A GBS régóta követelt diagnosztikai kritériumait 1981-ben állapították meg, ezek közé tartozik a kétnál több végtagon jelentkező progresszív izomgyengeség, az ín-izom reflexek hiánya a végtagokban, és a progresszió legfeljebb 4 hétig tart.

A támogató kritériumok közé tartoznak az enyhe szenzoros tünetek, a tünetek viszonylagos szimmetriája, az arcbénulás és az agy-gerincvelői folyadék albuminocitológiai profilja.

Ezt nevezik disszociációnak. Ez azt jelenti, hogy az agy-gerincvelői folyadékban emelkedett fehérjekoncentráció van, de a sejtleletek normálisak.

Ez alól a kritérium alól csak a HIV-fertőzött betegek jelentenek kivételt, akiknél az ilyen liquorkép a normális.

Az agy-gerincvelői folyadék laboratóriumi vizsgálata

Lumbálpunkció elvégzésével lehetőség nyílik liquort nyerni, amely értékes információkat szolgáltat a központi idegrendszerben zajló, pl. fertőző vagy autoimmun reakciókról.

GBS gyanúja esetén ezt a vizsgálatot elsősorban differenciáldiagnosztikai okokból végzik.

Tipikus lelet a GBS-ben az ún. proteinocitológiai disszociáció képe. Ez a nyirokfolyadék megnövekedett fehérjetartalmát jelenti alacsony sejtszám mellett. Ilyen lelet azonban csak a betegek 64%-ánál fordul elő.

A magas fehérjeszint az első három napban csak a betegek felénél fordul elő, az első hét után pedig a betegek 80%-ánál.

A fehérjeszint ilyen emelkedése hamis pozitív lelet is lehet, amelyet például a GBS kezelése során alkalmazott nagy dózisú immunglobulinok okozhatnak.

A nyiroksejtek túlzottan magas száma egy másik diagnózis jele.

A differenciáldiagnózisban különösen fontosak az olyan betegségek, mint a lágy szájpadlásdaganatok, a nyirokmirigy-gyulladás, a citomegalovírusos radiculitis, a HIV-polineuropátia vagy a poliomyelitis - egy vírus által okozott fertőzés -.

Elektrofiziológiai vizsgálat (EMG)

Ez a perifériás idegek vezetőképességének részletes vizsgálata. A neurológiában számos betegség diagnózisának egyik gyakori módszere.

A GBS diagnózisában értékes információkkal szolgál, különösen a változatok megkülönböztetésében.

Azonban még ez a vizsgálat sem ad 100%-ig biztos eredményt. Zavar előfordulhat például a klinikai tünetek nagyon korai szakaszában. Ekkor a mért idegvezetőképességek teljesen normálisak lehetnek.

Leggyakrabban a patológiát a vizsgálat során akár két héttel a tünetek megjelenése után is kimutatják, különösen az érintett végtagokban.

A laboratóriumi vizsgálatok megnövekedett eritrocita-süllyedési sebességet, a vese- és májparaméterek kóros laboratóriumi eredményeit mutathatják.

Egyes ásványi elektrolitok zavarai, pl. hiponatraemia (alacsony nátriumszint) is előfordulnak.

Miller-Fisher-szindrómában a legtöbb betegnél jelen vannak a gangliozid GQ1b elleni IgG szérumantitestek.

A GBS AMAN változatában szenvedő betegek vérében gyakran találhatók anti-GM1 és anti-GD1 (IgG) antitestek.

A GBS viszonylag heveny, drámai lefolyású betegség, amely kórházi kezelést igényel, és esetleg mesterséges tüdőlélegeztetést igényel.

A tünetek megjelenése 4 hétig tart, és az összes tünet fokozatos eltűnése kétszer ennyi időt vehet igénybe.

Összességében a GBS-ben szenvedő betegek prognózisa jó. A kezelés és az ellátás korszerűsítése javította a betegek túlélését, a halálozás 33%-ról 5-10%-ra csökkent.

A GBS kezelésében a legnagyobb előrelépés a pozitív nyomású lélegeztetés bevezetése volt.

A betegek túlnyomó többsége körülbelül egy éven belül felépül a betegségből, és csak enyhe maradandó károsodást szenved. Néhány beteg azonban visszafordíthatatlan károsodást szenved, és ezt követően maradandó neurológiai fogyatékosságot szenved.

A betegek körülbelül 20%-ánál maradandó végtagbénulás és izomsorvadás következik be. A kellemetlen érzetekben, például bizsergésben, bizsergésben vagy zsibbadásban megnyilvánuló szenzoros neuropathiák gyakori maradandó fogyatékosságot jelentenek.

Sok beteg beszámol továbbá a teljesítmény tartós csökkenéséről és krónikus fáradtságról is.