A leukémia kezelése

A kezelés célja a tartós teljes remisszió a vérkép és a csontvelő normalizálódásával.

Az alapvető kezelési standard az, hogy a betegeket a genetikai mutációk jelenléte szerint csoportokra osztják.

Az egyes genetikai eltérések jobb ismerete lehetővé teszi a kezelés jobb személyre szabását a betegek számára.

A standard és alapvető kezelés a kemoterápia, a citosztatikumok kombinációja a nemzetközi protokollok szerinti sémákban.

Ma már rendelkezünk célzott terápiákkal is, amelyek szelektíven hatnak egy adott célpontra.

A jelátviteli útvonalakra hatnak, és megpróbálják elnyomni a tumor növekedését.

A kezelésben például enzimgátlókat, például tirozinkinázokat és monoklonális antitesteket használnak.

Ezek a betegek egy bizonyos csoportjánál (pl. egy bizonyos genetikai mutációval rendelkező betegeknél) terápiás előnyt hoznak.

A leukémia kezelésében a besugárzást (sugárterápiát) is alkalmazzák. Indokolt esetben alkalmazzák.

A legfontosabb a tüneti, szupportív kezelés, a szövődmények megelőzése és a szigorú ambuláns ellenőrzés.

A betegek gyakran szembesülnek súlyos fertőzésekkel. Ilyen esetekben a széles spektrumú antibiotikum-kezelés elengedhetetlen.

A leukémia kezelésében gyakran alkalmaznak kortikoszteroidokat, amelyeknek egyéb hatásai mellett úgynevezett limfolitikus hatásuk van (gátolják a nyirokszövetek szaporodását).

További terápiák közé tartoznak a vérképződést elősegítő növekedési faktorok.

Nagyon gyakori és többször szükséges kezelés a vérátömlesztés.

Vérképzősejt-transzplantáció

A transzplantáció olyan kezelési módszer, amelynek során vérképző sejteket - úgynevezett transzplantátumot - juttatnak a betegbe, ha a vérképzés károsodott.

A transzplantáció fő célja, hogy az elpusztult vérképzőszövetet egészséges vérképzősejtekkel helyettesítsék.

A transzplantációs kutatások lendületét az atomrobbanások adták, amelyekben a vérképzés elnyomottá vált.

Az áttörő ötlet az volt, hogy a beteg csontvelőt szándékosan elpusztítják (pl. nagy dózisú sugárkezeléssel, kemoterápiával), és egészséges vérképző sejtekkel helyettesítik.

Fontos felfedezés volt az orvostudományban az úgynevezett HLA-rendszer (humán leukocita antigének) felfedezése a vérben.

A vért már nem csak a vércsoportok alapján osztjuk fel, hanem a fehérvérsejteken (leukocitákon) különleges tulajdonságokat - antigéneket - is megkülönböztetünk.

Így sokkal pontosabban tudjuk jellemezni egy személy vérét, amikor transzfúzióra vagy transzplantációra kerül sor.

Ezt az elvet alkalmazzák a leukémia kezelésében. Nagy dózisú citosztatikumokkal és/vagy sugárzással elnyomják a beteg vérképződést. A gyógyulást a megfelelő időben történő vérképző sejtek átültetésével teszik lehetővé.

A transzplantáció típusai:

• Allogén
• Allogén nem rokon (csontvelő- vagy köldökzsinórvér-donor nyilvántartásban szereplő)
• Autológ transzplantáció (saját szervezetből, a betegség teljes remissziója esetén történő adományozás)

Sejtforrás:

• Csontvelő
• Vérképző sejtek a keringő perifériás vérből
• köldökzsinórvér

Vérképző sejtek a perifériás vérből

A csontvelő a vérképzés székhelye.

A kezdeti időkben a donációkat és a transzplantációkat a csontvelőbe adott injekciókkal végezték.

A mai orvostudomány a periférián lévő vérképző őssejteket észleli. Normális esetben kevés van belőlük, de a kezelés és a fehérvérsejtek elvesztése miatt a szervezet regenerálódni akar, és megnövekedett számú vérképző sejtet ömleszt a vérbe.

Ezt a kezelés során speciális növekedési faktorokkal lehet fokozni, és idővel a vérsejtek kimerülnek.

A transzplantációnak ez a típusa ma a leggyakrabban alkalmazott a világon.

Köldökzsinórvér

A köldökzsinórvérben található vérképző sejtek viszonylag magas aránya lehetővé teszi annak felhasználását onkohaematológiai betegségek kezelésében.

A köldökzsinórvér-transzplantációt elsősorban gyermekek kezelésére használják. Felnőtteknél is elvégezhető.