Agytályog: mi az és hogyan jelentkezik? Miért alakul ki agyi fertőzés?

A tályog a test szövetében lévő, gennyel telt üreg. Ez egy fertőző betegség, amely körülírt és beburkolt gyulladásban nyilvánul meg.

A baktériumok, gombák és paraziták bizonyos típusaira jellemző, hogy képesek tályogot képezni. A leggyakoribb tályogképző baktériumok a staphylococcusok és a streptococcusok.

A genny sárgászöld, sűrű, zavaros folyadék, amely elhalt baktériumok, élő baktériumok, elhalt fehérvérsejtek és szöveti törmelék felhalmozódásából keletkezik.

A tályog kialakulása azt jelzi, hogy a szervezet képtelen elpusztítani a fertőzést, ugyanakkor a szervezet képes legalább a gyulladást megfékezni. Ezért a tályogok különösen azoknál a betegeknél alakulnak ki, akiknek az immunitása, különösen annak sejtes összetevője legyengült.

Az agytályog a fokális intrakraniális fertőzések közé tartozik.

A fertőző fókusz az agyszövetben helyezkedik el, ahol a gyulladás közvetlenül az agyparenchimát pusztítja. A környező szövetek a gyulladásra és a nyomásra az agy nagy duzzanatának (ödémájának) kialakulásával reagálnak.

Ez ma már viszonylag ritka betegség.

A fejlődő országokban azonban kétszer olyan gyakori, és magas a halálozási kockázata. Általában az agytályog halálozási aránya 0-25%. Ez függ a fertőző kórokozó típusától, a szervezet immunitásától és a diagnózis időszerűségétől.

Az agytályog leggyakoribb oka a fertőzés átvitele egy közeli gyulladásos helyről. Tipikus elsődleges helyek a középfülgyulladás (otitis media), az orrmelléküreg-gyulladás (sinusitis) és az arcüreggyulladás.

Ritkább gyulladásforrás a szájüregben kialakult tályog, pl. a fogak és az íny betegsége vagy gyulladása esetén.

Ha a gyulladás a középfülből és az arcüregmelléküregekből hatol be, a tályog a halántéklebenyben helyezkedik el.

Ha a homlok- és szaglóüregekből kiinduló gyulladás következik be, a homloklebenyben tályog alakulhat ki. Az orrmelléküregek felől behatolva az agyalapi lebenyben keletkezik tályog.

Egy másik lehetőség a vér útján történő átvitel (haematogén út) egy távoli gyulladásos gócból. Ilyen góc lehet egy gennyes folyamat a tüdőben vagy fertőző endokarditisz (a szív belső bélésének és a billentyűknek a gyulladása).

A legjellemzőbb bakteriális, parazita és mikotikus kórokozók:

• Streptococcus
• Staphylococcusok, különösen Staphylococcus aureus
• Enterococcusok
• Enterobacteriaceae
• Pseudomonas
• Haemophillus
• Actinomycetes
• Toxoplasma gondii parazita
• gombák, különösen Candida és Aspergilus

Az immunhiányos emberek a legérzékenyebbek a tályogképződésre.

Ilyenek a rosszindulatú betegségben szenvedő betegek, például a hemato-onkológiai betegek, a HIV-pozitív betegek, a kortikoszteroidokkal kezeltek, a szövetátültetés után, a cukorbetegek, a neutropeniában szenvedők (alacsony neutrofil sejtek, a baktériumok ellen hatékonyan küzdő sejtek), a kiterjedt égési sérülések, a hosszú távú széles spektrumú antibiotikum-kezelésben szenvedők, a koraszülöttek vagy a veleszületett, például szívhibás gyermekek.

A betegek egy sajátos csoportját alkotják azok az utazók, akik a világ parazitákkal fertőzött endémiás területeiről érkeznek. A tályogok okozói ebben a populációban a galandféreglárvák, amőbák, hernyók és mások.

A fertőzés fertőzött víz vagy nem kellően átsütött hús fogyasztásával történik.

A klinikai kép a jelenlegi neuroinfekció általános tüneteit tartalmazza:

• 70-80%-uk fejfájásról számol be
• emelkedett hőmérséklet, különösen a korai stádiumban, amikor a tályog még nincs teljesen bekapszulázva.
• hányinger
• hányás
• nyakmerevség
• epilepsziás roham
• tudatzavarok
• zavartság
• a végtagok vagy az arcidegek bénulása

Bizonyos specifikus kórokozók más tipikus tüneteket produkálnak.

Ilyen például az agyi aspergillózis, amelynél az agyi erekben kis vérrögök képződnek, így a klinikai kép hirtelen agyvérzéshez hasonlít. Ebben az esetben sem láz, sem agyhártya-irritáció nincs jelen.

Az agyi toxoplazmózisra a Parkinson-kórra emlékeztető extrapiramidális tünetek jellemzőek. Ezek a tünetek közé tartoznak a különböző önkéntelen mozgások, a végtagok remegése, merevség, lassú mozgások, lomha arckifejezés, lassú és néma beszéd és mások.

HIV- és AIDS-pozitív betegeknél a tünetek kezdetben homályosak és kúszó jellegűek lehetnek. Ezek közé tartozik a fokozatosan fokozódó fejfájás, a személyiség, a viselkedés, az érdektelenség, az álmosság, a láz és a fogyás megváltozásával.

A diagnózis a tünetek hármasából - láz, fejfájás és neurológiai hiányosság - álló klinikai képen alapul.

Ha immunhiány van jelen, ez a hármas nem feltétlenül fejeződik ki teljes mértékben. A diagnózist képalkotó eljárással kell megerősíteni, ami elengedhetetlen az agytályog diagnosztizálásához.

Hasznos az agy CT-vizsgálata jódos kontrasztanyag alkalmazásával. A tályog kerek, sötét elváltozásként jelenik meg, fénylő gyűrűvel. Az első szakaszban (cerebritis) a tályog körüli gyűrű még nem feltétlenül látható.

Az agyi ödéma jelenléte az agyszövet kiterjedt sötétedéseként jelenik meg. Ha előrehaladottabb stádiumban van, akkor a környező struktúrák elnyomását okozza, és fontos agyi központokat és kamrákat nyomhat el, amelyek összezsugorodnak.

Az agy mágneses rezonanciás képalkotása (MRI) pontosabb képet ad a tályogról. Jobban meg tudja különböztetni a tályog különböző stádiumait, amelyek a CT-n nem feltétlenül láthatók. Az agyödémáról is jó képet ad.

Az előrehaladott diagnózis egyik lehetősége a gyulladt elváltozás szúrása. A tályog célzott sztereotaxiás aspirációját alkalmazzák, amelynek során mintát vesznek a gennyből. Mikrobiológiai elemzés után értékelik a tályogban jelen lévő bakteriális kórokozót. Az antibiotikus kezelés ezután közvetlenül erre a gyulladásos kórokozóra irányulhat.

A liquor eltávolítására szolgáló lumbálpunkció ebben az esetben ellenjavallt. Ezért nem megfelelő. A koponyaüregben a koponyaűri nyomás a tályog és a duzzanat jelenléte miatt megnő. Ebben az esetben fennáll a kisagyi részek sérvének (diszlokációjának) veszélye az alsó koponyanyíláson keresztül a lumbálpunkció során. Egy ilyen szövődmény végzetes lehet.

A differenciáldiagnózisban a legfontosabb a koponyaüregben zajló egyéb expanzív folyamatok kizárása.

Agydaganat, például glioblasztóma, vagy elsődleges daganatból származó áttétes terjedés, toxoplazmózis, szubdurális hematóma (a dura alatti vérzés) vagy agyvérzés jöhet szóba.

Kezdetben az agyszövet helyi gyulladása - cerebritis - alakul ki a leendő tályog helyén.

Napok és hetek alatt a helyi gyulladás középpontjában lévő agysejtek fokozatosan elhalnak. Az elhalás (nekrózis) következtében a szilárd szövet folyékony masszává alakul. Ezt a folyamatot nevezzük összeesésnek.

Az agyban lévő immunsejtek, az asztroglia és a fibroblasztok erre a változásra úgy reagálnak, hogy a gyulladás és a nekrózis körül csoportosulnak és felhalmozódnak. Ezek a sejtek korlátozzák a gyulladást és membránt képeznek az elváltozás körül, amely több milliméter vastag is lehet.

Így alakul ki az érett tályog.

A tályog belsejében elhalt agysejtekből, baktériumokból és fehérvérsejtekből álló folyadéktartalom található.

A klinikai kép lefolyása az enyhe tünetektől a magas hőmérséklettel és súlyos neurológiai leletekkel járó drámai fertőzésig változhat.

A lefolyás e változatossága annak köszönhető, hogy az immunhiányos betegek nem reagálnak klasszikusan a gyulladásra. Még kiterjedt fertőzés esetén sem biztos, hogy emelkedett a hőmérsékletük.

Azonban még egészséges egyéneknél sem fordulhat elő teljesen kifejezett gyulladásos szindróma olyan esetekben, amikor a tályog jól körülhatárolt és a környező szövetektől elkülönül.

Egyéb gennyes folyamatok a koponyában

A koponyán belüli bármely fertőző, gyulladásos és kiterjedt folyamat veszélyes a súlyos neurológiai klinikai kép kialakulása szempontjából.

Subduralis empyema

Ez az agyhártyát behálózó gennyes folyamat. A genny a dura mater (kemény agyhártya) és az arachnoida (arachnoidea) között halmozódik fel. Ebben a köztük lévő térben gyér kötőszövet van, amely lehetővé teszi, hogy a fertőzés nagy területen és jelentős távolságra terjedjen.

A betegek mintegy felénél a fertőzés átvitele gennyes melléküreggyulladásból, különösen a homloküregből, a középfülből vagy a masztoid processusból történik.

Ritkán előfordulhat koponyasérüléssel járó trauma szövődményeként, idegsebészeti műtétet követően vagy gennyes agyhártyagyulladásban.

A klinikai kép kettős lehet.

Az akut lefolyás során a betegnek magas láza, erős fejfájása és a gyorsan emelkedő koponyaűri nyomás jelei vannak.

Jelen vannak:

• pozitív meningeális jelenségek az agyhártya irritációjából.
• Álmosság
• zavartság
• eszméletvesztés vagy kóma
• Polio
• görcsök
• egyensúlyzavarok
• a végtagok remegése
• beszédzavarok

Ha a szubdurális empíma trauma vagy idegsebészeti beavatkozás után alakul ki, a lefolyás lassabb és kúszó jellegű - szubakut vagy krónikus. A műtét vagy trauma és az empíma tüneteinek megjelenése között akár 19 nap is eltelhet.

Epidurális tályog

Ugyanabból az okból és hasonló mechanizmussal keletkezik, mint a szubdurális empyéma, de ebben az esetben a gyulladás nem lépi át a dura mater-t. A dura mater felett és a koponyacsont alatt tart. Ez a gennyes intracranialis folyamat lokalizáltabb és kevésbé súlyos, mint a szubdurális empyéma.

A klinikai tünetek nem specifikusak. Gyakran átfednek az akut sinusitis vagy otitis (sinusitis és otitis media) tüneteivel.

A legjellemzőbb tünet a fejfájás, de ez elsőre nem utal a koponya súlyos fertőzésére. A jelentős tünetek lassú kialakulása annak is köszönhető, hogy a dura mater hatékonyan védi az agy felszínét.

Nem ritkán az epidurális tályogot csak akkor diagnosztizálják, amikor szövődménye gennyes agyhártyagyulladás vagy agytályog.

A diagnosztikai eljárás azonos a subduralis empyema és az epidurális tályog esetében. Az arany standard az agy CT-je kontrasztanyag beadásával és az agy MRI-je.

Az MRI-vizsgálat előnye, hogy képes megkülönböztetni ezeket a gennyes folyamatokat a steril lerakódásoktól és a vérzéstől.

A terápia hosszadalmas, 3-6 hétig tartó antibiotikumos kezelést és műtétet vagy drénezést foglal magában.

A betegek körülbelül 5-7%-a hal bele ebbe a súlyos neuroinfekcióba. A prognózis különösen rossz az eszméletvesztéssel és görcsökkel küzdő betegek esetében. A betegek körülbelül ⅓-ának a fertőzés leküzdése után maradandó következményei vannak, amelyek közé tartozik az epilepszia vagy a maradék végtagbénulás.